Ez a lenyűgöző műalkotás egy gazdagon részletes jelenetbe von neki, amely mítikus jelentéssel járó karaktereket gyűjt egybe. A középpontban egy festő áll—talán Apelles maga, vagy esetleg a művészet megtestesítője—aki teljes mértékben koncentrál a vásznára, ábrázolva egy pillanatot a mitológiából. Ebből a megjelenítésből kiderül Campaspe figurája, a szépség és inspiráció szimbóluma, elegánsan drapériába öltöztetve és pózban; jelenléte nyugalmat, ugyanakkor érzékelhető feszültséget hoz a szobába. Maga a szoba egy mestermű, ahol klasszikus építészeti elemek keretezik ezt a tableaux-t, visszhangozva a művészet időszakának megnyert eszmények, mint a balanse és harmónia eszményét. A díszes függönyök és a háttérben lévő szobrok még inkább hangsúlyozzák a színpad nagyságát, míg a fények és árnyékok játéka fokozza a figurák háromdimenziós hatását, invitálva a nézőket, hogy közelebb lépjenek és elveszjenek a történetben, ami ebben a gyönyörű helyen bontakozik ki.

Amikor a műre nézek, elsöprő módon érzem az érzelem mélységét; a festő intenzív összpontosítása beszél a kreatív aktus hátterében álló szenvedélyről és elkötelezettségről. A színpaletta, amely egy monokromatikus tónusban jelenik meg, egyfajta időtlenséget közvetít, mintha ez a pillanat a lineáris idő keretein túl létezne. Az egész színpad szeretet, művészet és tragédia témáival rezonál—utalás a tökéletesség keresésére, ami gyakran a szenvedéshez vezet. Ez a darab nemcsak a festészet művészetét ünnepli, hanem egy érzelmes emlékeztető is az inspiráció hipnotikus erejéről és az emberi kapcsolatok komplexitásáról.