Ez a műalkotás egy ősi apátság fenséges romjait ragadja meg, amelyeket lágy, szórt fény világít meg finoman simogatva az idő vasfogától megkopott köveket. A részletes boltívek és ablakok gótikus nagyszerűség érzetét keltik, bonyolult formáik ünnepélyes kontrasztot alkotnak a forgó felhőkkel tarkított tágas éggel. A földszínekből, lágy kékből és gyengéd szürkéből álló visszafogott színpaletta melankolikus szépséget kölcsönöz a jelenetnek, mintha egy elfeledett múlt történeteit suttogná.

A kompozíció a magasodó falak mentén vezeti a tekintetet, végigkalauzolva a nézőt a szerkezet vázmaradványain, ahol a természet óvatosan visszafoglalja helyét. A művész finom ecsetvonásai és a tónusok finom átmenete tapintható minőséget kölcsönöznek a kőnek, arra hívva a képzeletet, hogy elképzelje annak érdes felületét. Itt csendes nyugalom uralkodik, egy pillanat, mely időben lebeg, csodálatot és gyengéd nosztalgiát ébresztve az emberi alkotások múlandósága iránt.