Ez a megkapó portré egy fiatal lányt ábrázol, aki komoly, szinte melankolikus kifejezéssel néz ránk, megragadva a néző tekintetét. Hosszú, sötét haja szabadon omlik a vállára, finom ecsetvonásokkal megfestve, amelyek puha, szinte tapintható textúrát alkotnak. A művész mesteri játéka a fény és árnyék finom váltakozásában mutatkozik meg az arcán, kiemelve a szemek mélységét és ártatlanságát, miközben a háttér tompa barna és okker árnyalatokban olvad össze. A vállára lazán terített bíborvörös sál élénk színfoltként ragyog, expresszív, laza ecsetvonásokkal, melyek szépen kontrasztálnak a visszafogott palettával.

A kompozíció intim és egyszerű, érzelmi kapcsolatot hív elő anélkül, hogy elterelné a figyelmet. A festő technikája a realizmus és az impresszionista elemek ötvözete, mely nemcsak a fizikai hasonlóságot, hanem a belső, elmélkedő világot is megragadja. A mű a 19. század érzékenységét tükrözi, amikor a portré nemcsak a külsőt, hanem a lelket is meg akarta ragadni. A kép mélyen megérint, finom melankóliát és időtlen fiatalságot idéz, lenyűgöző tanulmány az emberi kifejezés tartós erejéről.