A kompozíció az emberi érzelem élénk felfedezését mutatja be, a kiváltságos érzelmek, mint a féltékenység és a feszültség erőteljes érzéseire összpontosítva a figurák között. Elöl egy férfi áll, akinek fájdalmas arckifejezése vonja magára a néző figyelmét. Éles arcvonásai és intenzív tekintete összetett belső zűrzavart sugalmaz, érzékenységet és szenvedést ébresztve. Baloldalon egy magabiztos nő áll, akinek tartása egyszerre jelenthet kihívást és érzékenységet. A tompa színpaletta élénk forgatagokkal teli, a lágy sárgák és kéken között merész vörös színek keverednek az arcán, szinte tapintható érzelmi intenzitást kifejezve. Ezzel szemben a jobb oldali figura visszafogottabbnak tűnik, kifejezése inkább melankolikus, amivel fokozza a jelenet érzelmi feszültségét, és arra invitálja a nézőt, hogy felfedezze a személyes kapcsolatokban rejlő pszichológiai komplexitás rétegeit.

A színhasználat jelentősen növeli a darab érzelmi hatásait. A meleg tónusok körülölelik a figurákat, intim légkört teremtve, ugyanakkor kényelmetlenséget is sugall. Az ecsetvonások laza és kifejezők, Munch stílusának jellemző vonásai; hozzájárul a szorongás általános érzéséhez; úgy tűnik, a színek életre kelnek, lüktetve a bemutatott nyers érzelmekkel. Történelmileg, ez a munka személyes és társadalmi zűrzavar idején keletkezett Munch számára, tükrözve a szerelem, a féltékenység és az elszigeteltség témáival való folyamatos küzdelmét. Minden ecsetvonás, mintha egy vallomás lenne, felfedi a művész belső táját. A munka jelentősége nemcsak a féltékenység kutatásában rejlik, hanem abban, ahogyan elkapja az emberi sebezhetőség lényegét, időtlen megjegyzésként tálalva az érzelmek összetettségéről.