A jelenet egy magas sziklás platón játszódik, ahol egy nő szépséges nyugalommal, ugyanakkor erős jelenléttel ül. Kék ruháján apró fehér csillagok díszelegnek, alatta fehér blúz van, arany haját koronaként viseli—talán a bölcsesség vagy az ihlet jelképe. Körülötte játékos kis angyalok lebegnek, akik telt, majdnem áttetsző testükkel élesen kontrasztálnak a sziklák földszíneivel. Ezek a kis angyalok, akik zenélnek és koszorúkat tartanak, a költészet múzsáit vagy szellemeit szimbolizálják, és mitikus alkotói szellemet adnak a jelenetnek.

A művész ecsetvonásai lágyak és határozottak váltakozva: a háttérben lévő hegyek és ég feloldódnak egy ködös, álomszerű légkörben, míg a nő és az angyalok világosabban jelennek meg, kiemelve jelentőségüket. A színpaletta tompa barnákat és szürkéket egyesít élénk kékkel és meleg bőrtónusokkal, egyensúlyozva a komolyságot az életörömmel. A kompozíció áramló; az angyalok körkörös mozgása természetesen vezeti a tekintetet a központi alakhoz, és egyszerre nyugtató és felemelő érzelmeket kelt. Történelmi kontextusban a mű a 18. század vagy a 19. század eleji romantikus intellektuális és művészeti felvilágosodás idealizálását tükrözi, időtlen tisztelgés a kreatív ihlet előtt.