Ez a műalkotás drámai tengeri tájba merít minket, ahol a viharos hullámok csapnak a magas Étretat-i sziklákra. A tenger mozgása, dinamikus ecsetvonásokkal megragadva, nyers erőt és vad szépséget idéz elő; a zavaros vizek úgy tűnik, mint hogy táncolnak egy őrületben, szinte élőnek a kaotikus kegyelemben. Az előtérben egy pár csónak formáját látjuk, amelynek kopott alakja szorgalom és ellenállás történetét sugallja a természet erejével szemben. A sziklák fenségesen emelkednek, gazdag textúrájukkal szinte tapinthatóan vonzóak, ami benyújt magunkra a jelenetbe.

A színskála lenyűgöző; mély kékek és lágy fehér árnyalatok játszanak a földes barnák és a vibráló zöldek között. Ez egy olyan légkört teremt, amely egyszerre élénk és szomorkás is. Az ember el tudja képzelni a hullámok csattanását, a sós tengeri levegő íze körülveszi őket. Monet vastag, kifejező ecsetvonásainak technikája sürgető érzést ad a jelenetnek. Történelmileg ez a darab jelentős, mivel nem csupán egy pillanatot kap el, hanem az impresszionizmus szellemét is, amely a természet múlandóságát tükrözi egy fejlődő művészeti kontextusban. Monet a szokásost különlegessé teszi, arra ösztönözve minket, hogy álljunk meg és gondolkodjunk el a természet szépségén és erején.