A műalkotás egy időben megfagyott pillanatot rögzít, bemutatva egy fiatal lányt, akinek ragyogó gesztenyebarna haja forrón zuhogó vízesésként omlik le. Finom kék ruhát visel, ami finoman tükrözi a környezeti fényt, nyugodtan ül, profilját puha árnyalatok árasztják el. A háttérben buja zöld növényzet látható, szinte a természet suttogása öleli körül, fokozva a lány ártatlanságát és báját. Renoir technikája a jellegzetes ecsetvonásait alkalmazza—gyorsan, de szándékosan, meggyőző textúrát teremtve, ami életre kelti a témát; a fény és árnyék lágy játéka kiemeli finom vonásait, szinte belülről ragyog.

A festmény érzelmi hatása érzékelhető. Minden egyes pillantás az arcára gondolkodásra és nosztalgiára hív, felidézve a gyermekkori gondtalanság pillanatait. Az impresszionizmus kontextusában ez a darab nem csupán egy reprezentáció, hanem egy atmoszféra felfedezése—arra törekedve, hogy ne csak azt jelenítse meg, hogyan néz ki a lány, hanem, hogy mit jelent tanúja lenni a jelenlétének ebben a csendes kertben. Ez a festmény jelentős előrelépést jelöl a nők művészeti reprezentációjában, megvilágítva a fiatal lélek gyengédségét és mélységét, amelyet Renoir zsenialitása örökre megörökített.