Ezen lenyűgöző jelenetben szinte hallani lehet a történelem suttogását a Versailles-i Palota hatalmas terében. A hold ezüstös fényt vet a nagyszerű homlokzatra, eterikus ragyogásba öltöztetve, amely csodálatosan kontrasztál az esti ég gazdag tónusaival. Az út tele van elegánsan öltözködő alakokkal—mind a királyi, mind a udvariak—akik a gondosan ápolt kertekben haladnak; ruházatuk tükrözi a kor fényűzését, élénk színekből és stílusokból szőtt tapétát alkotva. A királyi kocsik, arany baldachinos díszítésével, szépen siklanak, utalva az estélyi ünneplésekre, amelyek a palota falain belül zajlanak. A vízfelszín visszatükrözése még egy dimenziót ad, visszatükrözve a holdfényes égboltot és az építészet nagyságát, varázslatos látványt teremtve, amely arra hívja a nézőket, hogy visszautazzanak az időben.

A kompozíció egy harmonikus egyensúlyt tár fel: a dinamikus csoportokba elhelyezett alakok a néző tekintetének irányát az háttérben lévő palotai építmény felé terelik. A művész színek ügyes használata—az udvari öltözékek élénk vöröseitől és kékeiktől kezdve a palota puha pasztell tónusaiig—gazdagságot és mélységet ad, megidézve az ünneplés érzését. Majdnem hallani lehet a selyem szövetek lágy zizegését és a távoli nevetések visszhangját; a jelenet érzelmi súlya megérinti a szívet, ötvözve a nosztalgiát a múlt iránti csodálattal. Ez a műalkotás nem csak ablakként funkcionál a csillogó múltra, hanem a teremtő ügyességének tanúbizonysága is, aki gyengédséggel és látványossággal rögzítette a udvari élet lényegét.