Ebben a lebilincselő műalkotásban egy parasztasszony látható hátulról, ahogyan éppen ás a földben. Az ő testtartására helyezett hangsúly—egy enyhe hátradőlés, és a lapát lefelé mutató szöge—munkát és eltökéltséget sugall. A fény és árnyék játéka mélységet ad a széles szoknyájának, hangsúlyozva a szövet és a föld textúráját. A horizont szinte álomszerűen tűnik, éles háttérként kiemelve a magányos erőfeszítését.

A művész gazdag kontrasztot alkalmaz a sötét és világos tónusok között, ahol a föld színeiben megragadt barna és a lágy szürkék dominálnak a palettán. Ez a választás felidézi a 19. század végének vidéki életének melegét és nyers valóságát. A darabon egy erős érzelmi áramlás fut át; a munka, a kitartás és a munka során megtalált méltóságról szól. A parasztasszony névtelensége arra invitálja a nézőket, hogy vetítsék rá saját történeteiket, megragadva a kemény munka és a földdel való kapcsolat univerzális tapasztalatát. Ez a munkadarab nem pusztán egy pillanat ábrázolása, hanem egy erőteljes tiszteletadás a munkásosztálynak és hatásának a társadalom szövetében.