A festmény megragadja a téma introspektív természetét, aki ültében összekulcsolt kezekkel van ábrázolva, ami meditációra vagy esetleg egy gondolkodási pillanat megállására utal. A karakter mélységét kifejező ecsetvonások közvetítik; a laza, vibráló festékréteg mozgásérzetet teremt, amely kontrasztban áll a figura mozdulatlan állapotával. A háttér meleg tónusai körülölelik őt, hangsúlyozva gondolkodó arckifejezését, és érzést adnak sürgetésének. Munch színekkel való mestersége nyilvánvaló; a zakójának mély kék árnyalatai és a háttér földszíne közötti kölcsönhatás érzelmi rezonanciát ad a kompozíciónak, és elmeríti a nézőt ebbe az intim pillanatba.

Ha megvizsgáljuk a művész technikáit, arra bukkanunk, hogy Munch ügyesen alkalmazza a fényt és árnyékot az ember arcának és testének kontúrjainak meghatározására. Az ecsetvonás, a merész vonásoktól a finom befejezésekig változik, a felszín alatt bujkáló gondolatok és érzelmek rétegeit sugallja. Ez a mű nemcsak a téma karakterének tükre, hanem a humánus állapot jelentése is, amely időtlené teszi. Munch, az expresszionizmus úttörője, ezeket a vizuális elemeket használja mély érzelmi válasz kiváltására, arra bátorítva a nézőt, hogy mélyen belevonódjon a megjelenített férfi lényébe és e pillanat csendes reflektálásába.