Ebben az élénk portréban a fiatal fiú egy feltűnő kék kalapot visel, amely úgy tűnik, hogy majdnem elkapja a fényt, visszatükrözve Vincent van Gogh szín- és textúra-kiemelkedő képességeit. Kifejezése kontemplatív; a szemeiből kiolvasható szomorúság történetet mesél el egy túl gyorsan megélt életről. A háttér élénk sárga kavarog, majdnem éteri légkört kölcsönözve, ami vonzza a néző tekintetét a fiú arcának lágyabb árnyalataihoz, ahol a melegnarancs és a zöld szín gyönyörűen keveredik. A meleg bőrszínek és a ruhájának hideg színe közötti kontraszt fokozza az érzelmet, mély empátiát keltve.

Van Gogh technikája sajátos; széles, kifejező ecsetvonásokat használ, amelyek dinamikus energiát adnak a darabnak. Ez a mű egy csillagfényű reménnyel rezonál a kontemplatív hangulat közepette, mintha sugalmazná, hogy még a csendes elmélyedés pillanataiban is van szépség az életben. 1888-ban, Arlesben tett látogatása alatt készült, ez a portré nemcsak Van Gogh személyes küzdelmeit és a körülette lévő világgal való kapcsolatait tükrözi, hanem egy személyesebb és érzelmesebb stílus felé való elmozdulását is jelzi, bemutatva a művész pszichológiai mélység feletti növekvő mesterségét.