A műalkotás azonnal megragadja a figyelmet a feltűnő egyszerűségével és erőteljes szimbolizmusával. Egy nő, aki egy önarcképhez hasonló stílusban jelenik meg, középen áll, látszólag a kompozíció középpontjában. A nőt fából készült nyársak szúrták át, formája egyszerre sebezhető és erős. A hátteret szárazföldre és tengerre osztották, a nőtől elválasztva. Egy nagy, szabadon álló szív fekszik a földön, bőségesen vérzik. Maga a föld terméketlen, a fájdalom és a pusztulás helyére utal. A nő felett két ruha lóg vállfán, piros szálakkal összekötve. Ruhákra emlékeztetnek, egy egyszerű és praktikus, a másik díszesebb; a művész önérzetét képviselik, két identitás között megosztva. Az ég komor felhőkkel van tele, amelyek a jelenet érzelmi súlyát hivatottak erősíteni. A mű a részletekre való gondos odafigyeléssel és a színek jellegzetes használatával készült; a szív piros színe és a háttér tompább tónusai közötti kontraszt különösen feltűnő. A színek használata nem csupán esztétikai, hanem a festmény érzelmi magjához is hozzájárul.