Ezen vonzó művészetben a nézőt munkába és fáradozásba vonják be a nő erőteljes bemutatásán keresztül, aki a föld fölé hajol, kezével a termesztés akciójában részt vevő; testtartása elkötelezettséget és kitartást sugall. Hosszú szoknyát és egyszerű felsőt viselve megtestesíti a mezőgazdasági élet szellemét, míg a háttér egy olyan vidéki tájat sugall, ahol minden egyes mozdulat jelentőséggel bír. A szén használata felerősíti a nyers érzelmeket, merész kontrasztokat teremtve világosság és árnyék között; ez a technika hívja meg a szemet, hogy felfedezze ruhája minden ívét és redőjét, hangsúlyozva a munkájának fizikai követelményeit.

Amint a nyugodt, mégis nehéz színkép kibővül, a színpaletta monokróm marad, a fekete, szürke és sepia árnyalatokra összpontosítva, amelyek harmonikusan egyesülnek, komoly hangulatot alakítva. Minden szénvonás a szándékosnak tűnik, megragadva a föld textúráját, amit ő termel, és a fáradtságot, ami az arcán megvan—talán a fáradtság vagy az eltökéltség. Történelmileg, az ilyen női ábrázolások a művészetben szolgálnak arra, hogy megerősítsék társadalmi szerepeiket, amelyek gyakran figyelmen kívül hagyottak, de alapvetőek közösségek és kultúrák fenntartásához, így ez a munka egyaránt emlék és a megerősítő emlékeknek fontos hozzájárulásokkal.