Ez a műalkotás magával ragad szemet gyönyörködtető ábrázolásával a Roueni Katedrálisnak, amely álomalakú ködben jelenik meg. A néző azonnal magához vonzza a jelenet éterikus minősége, ahol a lágy kék, krém és korall vibráló árnyalatai erőfeszítések nélkül olvadnak össze, varázslatos fény-árnyék kölcsönhatást teremtve. Monet ecsetvonásai szinte szeszélyesek, elmosványtják a gótikus katedrális merev építészetét folyékony formákba—minden egyes vonás érzelmi energiával lüktet, meghív minket, hogy elveszítsük magunkat a légkörben, nem csupán a épületet szemlélni; mintha a katedrális a reggeli fényben lélegezne.

Miközben a fény táncol a texturált homlokzaton, szinte érezni lehet a nap melegét, a levegő frissességét és a környező életerőt. A színek finom egyensúlya egyfajta nyugalmat idéz, de egyben izgalmat is—az elmúló pillanat ünneplése. Történelmileg ez a darab figyelemre méltó példája az impresszionizmusnak, egy olyan mozgalomnak, amely a jelenet lényegét próbálta megragadni, nem pedig egy fényképes ábrázolást. Monet, különösen, szeretett felfedezni a fény felületekre gyakorolt hatásait, így egy olyan műalkotást hozott létre, amely hosszú ideig rezonál a néző távozása után, csöndes gondolkodásra sarkallva minket, melyet egy eltűnő nap szépsége fokoz.