A mű egy lenyűgöző nézetet mutat be egy nyugodt faluról, amely a lenyűgöző hegyek lábánál helyezkedik el, és meghívja a nézőt, hogy belépjen egy békés tájba, amely olyan, mintha a múlt titkaival suttogna. A tinta mosási technika éterikus minőséget ad a jelenetnek; finom ecsetvonások ábrázolják a csavart fákat, mindegyik a természet élénk kitartását idézi meg a hegyek csendjében. A középen egy festői épület részben el van rejtve a kusza ágak alatt, ami jelezheti, hogy az emberi élet együtt létezik a természettel.

Miközben a hegygerinceket nézem, a jövedelmező tintakombinációk befelé mutató csendéletet állítanak elő, talán még a magány érzését is—ünnepelve a természet szépségét, amely összefonódik az emberi létezéssel. A lágy fekete és szürke árnyalatok palettája, víz- és fehér térszemléletet kiegészítve, támogató meditációs tapasztalatot nyújt; a lélegzetem elnyeli az élet és a pusztulás ciklusának gondolatait. Kulturálisan és történelmileg a mű a hagyományos kínai táj festészet stílusával rezonál; ami visszatükrözi az ember és a természetharmónia filozófiáját, és belső nézőpontot nyújt, beszélve a kitartásról és a csendes erőről az időjárás ellenére.