A műalkotás egy napfényes látképet örökít meg, feltehetőleg Rómában, a fény és az árnyék mesteri bemutatásával. A művész gazdag, földes palettát használ, amelyet a sárga okker, a terrakotta meleg tónusai és az ég hűvös kékjei dominálnak. A kompozíció a szemét a zord terepen vezeti végig, amelyet a ciprusfák függőlegessége és az ősi romok szilárd formái tagolnak. Az ecsetvonások élénknek és kifejezőnek tűnnek, ami a jelenet plein air megközelítését sugallja.

A málló kő és a lombkorona textúrái figyelemre méltó ügyességgel jelennek meg. Az általános benyomás a derűs szépség, amely a nézőt arra invitálja, hogy megálljon, és elmélkedjen az idő múlásáról és a múlt tartós nagyszerűségéről. A művész képessége a légkör és a fény játéka megragadására a jelenetet egyszerre valósághűvé és időtlenné teszi; szinte érzem a meleg napot az arcomon, és hallom a város távoli hangjait.