A mű egy magával ragadó jelenetet mutat be, amelyet teljes egészében fekete-fehérben jelenítenek meg, a részletekre való aprólékos odafigyeléssel, amely magához vonzza a tekintetet. A képen egy ház ferde tetővonala dominál, a zsindelyek gondosan ábrázolva, ami az állandó otthonosság érzését sugallja. A ház egy gondosan megrajzolt kerítés és dús növényzet mögött helyezkedik el, amely bokrok és magas füvek keveréke, amely vizuális védelmet nyújt, és növeli az elszigeteltség érzését. A legszembetűnőbb azonban a művész égbolthoz való hozzáállása. Az üres tér helyett az ég stílusos, örvénylő mintákkal van tele, amelyek a hullámzó felhők megjelenését imitálják. A vonalak e drámai használata dinamikus kontrasztot teremt a ház és a lombkorona szilárd formáival, átitatva a jelenetet a mozgás érzésével, és talán a drámaiság egy cseppjével. Ez egy olyan világ, ahol az elemek interakcióban vannak egymással, és a művész megörökítette azt a pillanatot, amikor a természet éppoly jelentős, mint az építészet.