A mű egy mélységesen szomorú jelenetet jelenít meg: egy magányos alak, térdelve, kinyújtott karokkal, a sötétség örvényében a középponttá válik. Mintha maga a levegő is rettegéssel lenne tele; a központi alakot megvilágító fény és a környező sötétség közötti éles kontraszt fokozza az elszigeteltség érzését. A férfi lesoványodott alakja és gyötrelmes arckifejezése mindent elmond, a rossz előérzet mély érzését közvetíti. Tartása könyörgést idéz, kétségbeesett kísérletet egy láthatatlan borzalom elkerülésére, vagy talán arra, hogy elfogadja.

A rézkarc használata nyilvánvaló, a művész magabiztos vonalai és a fény-árnyék kölcsönhatása drámai atmoszférát teremt. A kompozíció közvetlenül a figurára vezeti a szemet, míg a környező káosz a fejében és a körülötte lévő világban dúló zűrzavarra utal. Ez nem csupán a szenvedés ábrázolása; az emberi állapot kutatása a nyomasztó félelem szemszögéből.