Ez a kifejező metszet egy nyugodt nőt ábrázol kitárt karokkal, aki mintha a torzult, kísérteties férfiak által emelt vagy lebegő alak lenne. A nő békés arckifejezése élesen kontrasztban áll a férfiak groteszk, fájdalmas arcával, feszültséggel és misztikummal megtöltve a kompozíciót. Finom vonalak és keresztvonalas árnyékolás mélységet és drámaiságot kölcsönöznek, míg a szépia tónus időtlen, álomszerű hangulatot teremt.

A spirális kompozíció a néző tekintetét a földi kétségbeeséstől a transzcendens nyugalomig vezeti, utalva az elnyomás, a felszabadulás és az emberi természet kettősségének témáira. A művész mestersége az emberi és természetfeletti ötvözésében az 19. század eleji társadalmi aggodalmakat tükrözi.