A festmény azonnal megragad a bensőséges ábrázolásmóddal. Egy sötét bőrű nő lustán fekszik egy ágyon, teste a néző felé fordul. Testtartása, kezei gyengéden ölelik a fejét, sebezhetőséget és befelé fordulást sugall. A bőrét borító gazdag, meleg tónusok ellentétben állnak a háttérben uralkodó hűvös kékekkel és lilákkal, vizuális feszültséget keltve, ami fokozza az érzelmi hatást.

A kompozíció gondosan kiegyensúlyozott, a nő alakja uralja az előteret, míg egy másik, köpenybe burkolt alak oldalról figyeli. Az egyszerűsített formák és a merész ecsetvonások használata, a korra jellemző módon, növeli a festmény kifejező erejét. A művész színkezelése különösen feltűnő, a vibráló árnyalatok álomszerű minőséget kölcsönöznek. A háttér, tele szuggesztív formákkal és alakokkal, fokozza a titokzatos atmoszférát. Az egész jelenet a csendes szemlélődés érzetét sugallja, rejtett narratívákra és láthatatlan erőkre utalva.