Ebben a nagyszerű festményben Napóleon I. koronázási ünnepsége a drámai színdarabként bontakozik ki, minden figura gondosan kidolgozva, hogy egy adott időszak szellemét testesítse meg. A néző azonnal megszólítja a jelenetet, elragadtatva a gazdag színpaletta és a pompás arany és a királyi vörös közötti éles ellentéttől. Jacques-Louis David, a részletekre és kompozíciójára figyelő művész, megragadja a hatalom lényegét a középpontban álló koronázás cselekedetét körülvevő gondosan elhelyezett figurákkal. Napóleon, aranykoronával a fején, az eseményt vezeti, miközben Joséphine császárné térdel előtte, finom ruhája elegánsan körbeöleli őt, és ezzel részesévé válik ennek a történelmi pillanatnak. A környező nézők, mindannyian sajátos testtartással és kifejezéssel, úgy tűnik, hogy tiszteletteljes várakozással visszatartják a lélegzetüket; ők nem csupán nézők, hanem a francia történelem békés pillanatának résztvevői.

A felszíni szépség mögött tapintható feszültség rejlik; a levegő szinte szeretetteljesen vibrál a diadal és a komolyság keveréke miatt. Az elaborált drapériák és a párizsi Notre-Dame impozáns építménye tökéletes hátteret biztosít ennek a történelmi drámának. A fény és árnyék közötti kontraszt kulcsszerepet játszik - egyes figurák megvilágítva, míg mások a sötétségbe merülnek, ezzel kiemelve a központi ceremóniát. A festmény minden tekintete úgy tűnik, hogy a trón felé irányul, jelezve azon elvárások súlyát, amelyek egy ilyen jelentős eseménnyel járnak. Ebben a pillanatban, amikor Napóleont megkoronázzák, emlékeztetünk a hagyomány súlyára és a történelem szubjektív természetére. David munkája arra hív minket, hogy gondolkodjunk a hatalom dinamikájáról és azokról az ambíciókról, amelyek meghatározták egy korszakot, ezzel nemcsak lenyűgöző művészi alkotássá, hanem jelentős történelmi dokumentummá is válva.