Egy késő délutáni lágy, csillogó fényben fürdő portré egy nyugodt nőt ábrázol, aki egy csendes folyó partján ül. Finom levendulalila ruhája, amelyet diszkrét virágminta díszít, lágyan hullámzik, akár a mögötte lévő víz. A művész ecsetvonásai gyengédek, mégis precízek, az impresszionista lágy vonásokat ötvözik a csendes realizmussal, amely magával ragadja a nézőt a nő nyugodt jelenlétébe. A vízben halványan tükröződik egy vitorlás, amely álomszerű, szinte költői hangulatot kölcsönöz a képnek.

A kompozíció egyensúlyt teremt a mozdulatlanság és a mozgás között — a nő megnyugtató tartása kontrasztban áll a folyékony visszatükröződésekkel és a finom szellő sejtetésével. A hideg színpaletta kék, lila és tompa zöld árnyalatokból áll, amelyek békés befelé fordulást idéznek elő, míg a sárga rózsa a nő mellén meleg fókuszpontként szolgál, utalva személyes jelentőségre vagy ragaszkodásra. A mű a 20. század elejéről származik, szépen ötvözi a naturalizmust az impresszionista fény- és atmoszféra iránti rajongással, meghívva a nézőt, hogy elidőzzön ebben a csendes, elmélkedő hangulatban.