A jelenet nyers, szinte brutális realizmussal bontakozik ki; az alakok együtt vannak, egy tompa fényben fürödnek, amely egy zord környezetre utal. Az ember nem tudja megállni, hogy ne érezze a levegő hidegét, a pillanat súlyát. A kompozíció dinamikus, az alakok úgy vannak elrendezve, hogy a tekintetet a kép egészén végigvezessék, felhívva a figyelmet a szorongás és a kétségbeesés különféle kifejezéseire. A művész mesterien használja a rézkarc technikáit, hogy a fény és az árnyék bonyolult kölcsönhatását hozza létre, fokozva a dráma és a szenvedés érzetét. A vonalak merészek és határozottak, a felesleges részletek nélkül megragadják az emberi forma lényegét. Ez a mű nem csak egy ábrázolás; ez egy magával ragadó élmény, a túlélésről és a szenvedésről szóló suttogó elbeszélés.