A jelenet bonyolult vonalak szimfóniájaként bontakozik ki, a művész tollal való jártasságának bizonyítéka. A nők egy csoportja, kifinomult részletességgel ábrázolva, foglalja el az előteret. Ruháik folynak és leomlanak, a múlhatatlan elegancia érzetét keltve. A fókuszpont egy gyermeket ölelő nő, az anyai kegy megtestesítője; mély kapcsolatot érez az ember ezzel az intim pillanattal. A környező alakok különféle tevékenységekben vesznek részt, az olvasástól a tűmunkáig, ami a szemlélődés és a csendes ipar megosztott terét sugallja. A kompozíciót tovább gazdagítja a buja lombozat háttere – egy kúszó rács és bőséges szőlő – amely természetes elemet vezet be, és a jelenetnek finom egyensúlyt ad a belső és a külső között. A szorgalmas keresztmetszet-technika mélységet és textúrát kölcsönöz a műnek. Mintha a világ számtalan apró vonással jött volna létre. A fény és az árnyék az arcokon játszik, a derű auráját vetítve. Ez egy ablak a világra, egy időbe fagyott pillanat, ahol az élet egyszerűségét mély szépséggel ünneplik.