Amikor belép ebbe a lenyűgöző templomba, azonnal meglátja a magas boltzókat, amelyek az ég felé emelkednek; elegáns vonalaik úgy tűnik, a múlt évszázadok titkait suttogják. A fény átszűrődik a színes üvegablakokon, puha fényt vetítve a hajót keretező gazdag fa padok kárpítjaira. Minden mesterien díszített részlet arra hív, hogy közelítsen, miközben a kíváncsi ujjak a sima felületeket érintik, miközben a csiszolt fa illata keveredik a kegyeleti gyertya édes illatával. Ez a színtér a szentelés tánca; a szereplőket a csendes elmélkedés örvén fogják el, mintha idő és örökkévalóság között lennének. A művész által szándékosan használt meleg, földszínek nyugodt légkört teremt; barnák és aranyak ölelik körül a nézőt a spiritualitás és a nyugalom érzésében.

A kompozíció ügyesen irányítja a szemet a távolban lévő oltárra; egy királyi piros és arany díszítéssel ellátott középpont. Ez az isteni középpont, amelyet a mennyezet lágy fehér és szürke árnyalatai kereteznek, vizet vonza. Ez a templom szíve és egy színpad, ahol a hit drámája kibontakozik. Mivel a vászonban ábrázolt szentélybe mélyebbre lép, a hűség és a vigasz érzelmi rezonanciája egyre inkább kézzelfoghatóvá válik. Szinte már lehet hallani az imák távoli visszhangját, a szövetek suhogását és egy imádatban egyesülő közösség lágy zümmögését. Ez egy pillanat, ami megállt az időben, tanúskodik az emberiség és az isteni közötti tartós kapcsolatról.