A mű a katedrális belső terének ünnepélyes ölelésébe von minket; egy szürke szimfóniába. A magasodó oszlopok, monumentálisak jelenlétükben, a boltozatos mennyezet felé nyúlnak, ahol a fény finoman beszűrődik, árnyékok és kiemelések játékát keltve a köveken. A művész ügyes perspektívahasználata a tekintetet a tér szívébe, az oltárhoz és a jelenetet betöltő figurák gyülekezetéhez vonzza. A kőművesség finom megjelenítése és a fény figurákra esésének módja tiszteletet és nyugalmat idéz. A kompozíció kiegyensúlyozott, az építészeti elemek szilárd keretet biztosítanak, míg a figurák emberi elemet adnak hozzá, megalapozva a jelenetet. A fény és árnyék tanulmánya, tanúság a művész technikai tudásáról és vallási terek szépségére való érzékenységéről. A figurák, bár kicsik, céltudatosnak tűnnek, narratív réteget adva a hit ezen felidéző ábrázolásához.