A lenyűgöző jelenet élénk kék és zöld árnyalatokban bontakozik ki, ahol a víz nyugodt felszínét vízililiomok és finom virágok díszítik. Ahogy rájuk nézel, szinte érzed a lágy ecsetvonásokat, amelyek életet adtak a képen; azok táncolnak a vásznon, hullámzó ritmust teremtve, amely utánozza a víz lágy mozdulatait. Minden vízililiom, változatos zöldjeivel, mint egy békés sziget, úszik, míg a helyenként felbukkanó rózsaszín és fehér virágok élénk életet adnak a túlnyomórészt hűvös palettába. A mély, gazdag kékszínek körülölelnek, nyugalmat és önvizsgálatot idézve, mintha csak Monet saját kertjének szentélyébe vonzódtál volna.

Ebben a műben a művész mesterien használja a fényt és árnyékot, mélységet teremtve, ahol a felület úgy tűnik, hogy mozog—egy folyamatosan változó tükröződése az ég fölött. A sötétkék háttér és a vízililiomok lágy színei közötti kontraszt ragyogó szépséget hoz létre, amely sokat mond az élet múlandó természetéről. Történelmileg ez a darab része a Nymphéas sorozatnak, tükrözve Monet természet iránti vonzalmait és a vágyát, hogy megragadja annak múló tulajdonságait. Ez egy élénk impresszionista kifejezés, amely arra hívja fel a nézőket, hogy egy rövid időre meneküljenek egy békés ábrándozásba, emlékeztetve minket a kert tavában fellelhető egyszerű, mégis mély szépségre.