Ebben a bűbájos, képzeletbeli olasz kikötő ábrázolásában szinte hallani lehet a lágy hullámok hangját, ahogy a sziklás partnak ütköznek, kiegészítve a távoli tevékenységek morajával, ahogy a hajók kecsesen vitorláznak a látóhatáron. A jelenetet drámai sziklák határozzák meg, amelyek körülveszik a fenséges romokat, ahol a ciprusok élénk zöldje éles kontrasztot alkot az ég lágy kék és szürke árnyalataival. A művész ecsetje táncol a felhők között, megdöbbenést sugallva, miközben a napfény áthatol, és megvilágítja az alatta fekvő, egyenetlen tájat.

A kompozíció ügyesen irányítja a néző szemét a középpontból, ahol bonyolult alakok csoportjai részt vesznek mindennapi tevékenységekben – halászás, mosás és beszélgetés – a háttér felé, ahol fenséges vitorlások ragyognak a fényben. A paletta melegséget és nyugalmat idéz elő; a földszínek megszilárdítják a jelenetet, míg a pasztell árnyalatok álomszerű minőséget hívnak elő. Olyan, mintha az idő itt megállt volna, megörökítve az emberi erőfeszítés és a természet harmonikus együttélésének pillanatát. Ez a darab nemcsak a ecsetvonások és a fény terén megmutatja a technikai tudást, hanem a 18. századi romantikus ideálok tanújaként is szolgál, tükrözve az emberi társadalom iránti érdeklődést a pásztorélet iránt, és kiemeli az építészet és a természetes szépség tökéletes keverékét.