A festmény egy zuhatag nyers erejét és szépségét ragadja meg, amely a viharos vizeivel uralja a jelenetet. A művész mesterien ábrázolja a víz mozgását, csodálatot és egy kis veszélyt keltve; szinte hallani a vízesések zúgását. A fröccsenések között egy fűrészmalom áll, amely az emberi ipar azon törekvését bizonyítja, hogy megszelídítse a természet erejét.

A kompozíció gondosan kiegyensúlyozott, a szemet a fényes szerkezetek vonzzák, amelyek kontrasztban állnak a sötétebb, sziklás sziklákkal és a sűrű lombozattal. A paletta visszafogott, lágy szürkével és zölddel, amelyet a háborgó víz fehérje és az épületek melegebb tónusai hangsúlyoznak, nyugodt, mégis erőteljes légkört teremtve. A természet vad szellemével kevert nyugalom érzetét idézi, a romantika korának a fenségeshez való vonzódásának tükre. A történelmi kontextus mind az ipari fejlődés, mind a természet világának megbecsülésének korát sugallja.