A jelenet drámai éggel nyílik, amely a vászon felső részén dominál; a felhők szimfóniája, amelyet egy ragyogó nap világít meg, amely küzd, hogy áttörjön. A művész mesterien használja a fényt és az árnyékot, csodálatot és nyugalmat keltve. Egy csoport alak, akik látszólag a parton gyülekeznek, a ragyogó ragyogás előtt árnyékként jelennek meg, ami nyüzsgő tevékenységre vagy talán egy közös elmélkedés pillanatára utal.

A kompozíció a viharos égből a homokos partra vonzza a tekintetet, ahol az alakok és a hajók horgonyoznak. A színpalettát a meleg arany tónusok és a hideg, acélkék színek uralják, amelyek a késő délután érzését idézik, a közeledő vihar ígéretével. Az ecsetvonás, bár részletes, lágyságot kölcsönöz az általános benyomásnak, megragadva a fény és a légkör mulandó természetét. A művész éleslátó megfigyeléséről és a természet nagyszerűségének a vászonra való átültetésének képességéről tanúskodik.