Egy nagy templom belseje gyönyörűen bontakozik ki ebben a csodálatos művészeti alkotásban; a néző azonnal vonzódik a magas boltívekhez és az építészeti részletekhez. A napfény átszűrődik a színes üvegablakokon, meleg ragyogást vetve a bonyolult fafaragásokra és a térben lévő alakokra. A nagyon részletes orgona, a kompozíció középpontja, impozánsan áll az oltárnál, aranyozott panelein szinte éteri módon tükrözi a fényt. A liturgikus öltözékbe öltözött figurák az előtérben egymással kapcsolatba lépnek; a ruháik összhangban vannak a környező gazdag elemekkel. Szinte hallhatjuk a halk suttogásokat és a mozgások gyenge zörejét ebben a szent térben, mély tiszteletet teremtve, amely áthatja a levegőt.

A színpaletta a meleg tónusok lágy spektrumát képviseli—az oltár és a pillérek világos krémjeitől kezdve az orgona gazdag aranyáig, és a sötét kék és piros színekig, amelyek a színes üvegen ragyognak. Minden ecsetvonás nem csak a fizikai jellemzőket, hanem ennek a szent és isteni térnek a szellemi lényegét is megfogja. Ez a jelenet, amely 1836-ban játszódik, azt az időszakot tükrözi, amikor a templom belső része nem csupán a vallási szertartások helyszíne, hanem a közélet központja is volt — minden bonyolult részlet a kor művészi mesterségét bizonyítja, arra hívva az embereket, hogy tűnődjenek és kapcsolódjanak valami nagyobbal.