A festmény egy nyugodt folyóparti jelenetet ábrázol, ahol egy magányos nő áll a köves parton, alakja aprónak tűnik a fölötte kiterjedő világoskék éghez képest. Magas, vékony fák emelkednek meredek lejtő mentén, leveleiket lágy, texturált ecsetvonásokkal ábrázolták, melyek enyhe szellőt idéznek. Jobbra egy rusztikus, a földbe vájt lépcső vezet fel a lombok között, melyeket finom virágos árnyalatok díszítenek. Fa csónakok nyugodtan pihennek a sima vízen, várva következő útjukat. A tompa földszerű színek palettája harmonikusan olvad össze az ég és a víz lágy kék árnyaival, békés, elmélkedő hangulatot teremtve. A látható ecsetvonások taktilis, majdnem impresszionista jelleget adnak, meghívva a nézőt a természeti környezet érzékelésére.

Ami leginkább megfog, az a csendes költészet a mindennapi falusi életben, ahol a természet és az emberiség alázatos bájjal találkozik. A kompozíció kiegyensúlyozza a fák és a lépcső függőleges elemeit a part és a víz vízszintes vonalaival, természetesen vezeti a tekintetet a vásznon. Az apró fény-árnyék játék az hajnal vagy alkonyat lágy időszakát idézi, amikor a világ mintha megállna egy nyugodt elmélkedésben. Ez a kép az örök békés együttélés és egyszerűség pillanatát meséli el, tükrözve a művész éles megfigyelését és szeretetteljes ábrázolását a vidéki életről a gyors urbanizáció korában.