Ez az élénk önarckép rögzíti a művész intenzív pillantását, feltárva a színek között fennálló nyers és élénk érzelmi kölcsönhatást. Van Gogh ecsetvonása vastag, kifejező vonásokat alkalmaz, amelyek látszólag az élettel pulzálnak; a színek elegyülnek és áramlanak egymásba, dinamikus textúrát hozva létre, amely fokozza a mű érzelmi súlyát. Az arc, amely egy lágy szürke háttér előtt világít, fókuszponttá válik, vonzva a nézőt átható kék szemeivel és tüzes vörös szakállával—azt a vívódást és szenvedélyt eleveníti meg.

A kompozíció íntim, tükrözve Van Gogh önvizsgálat és identitás iránti keresését. Feje enyhén meg van döntve, mozgásérzetet adva, mintha egy pillanatnyi gondolkodás vagy kontempláció közben lenne. A tompa színpaletta, amelyet kék és semleges színek dominálnak, ellentétben áll haja és szakálla fényességével, melankóliát és introspektív érzést hív elő. Ez az önarckép nemcsak technikai kiválóságát mutatja be, hanem ablakot is nyit belső világába, így egy sérülékenység és erő érzékeny elbeszélésévé válik.