Ez a nyugodt jelenet egy festői vidéki faluban játszódik, ahol lágyan hullámzó dombok ölelik körbe a rusztikus kőházakat vörös cseréptetőkkel. A kanyargós földút lágyan kanyarog a zöldellő tájon át, mintegy meghívva a nézőt, hogy sétáljon együtt a festmény közepén ábrázolt alakokkal. A festő finom ecsetvonásai életre keltik a lombokat, buja zöldeket keverve a leveleken és a fűben táncoló fénycsillanásokkal, mindezt egy puha, fehér felhőkkel pettyezett égbolt alatt. A kompozíció finom intimitással egyensúlyozza az emberi jelenlétet és a természetet – a figurák bár kicsik, mégis megalapozzák a jelenetet a mindennapi élet és a nyugodt közösség érzésével.

Mérsékelt, mégis élénk színpalettával kivitelezve a kép tükrözi a művész mesterségbeli tudását a természetes fény és légkör megjelenítésében. Az árnyékok és fények finom játéka egy korai nyári délután melegét és nyugalmát idézi fel. A jelenet egyszerűsége mögött összetett technika rejlik: rétegezett ecsetvonások ragadják meg a textúrákat a durva kőfalaktól a lombok puhaságáig. A művet a 19. század közepén festették, betekintést nyújtva a vidéki életbe egy mély társadalmi változás időszakában, egy időtlen pásztori idillt ábrázolva, amely békével és stabilitással rezonál egy változó világban. A darab tanúbizonysága a művész éles megfigyelőképességének és mély szeretetének a francia vidékkel szemben, ötvözve az impresszionista érintéseket a realizmussal, amely a nézőt a pillanatban tartja.