Ez a lélekbe markoló portré egy megfontolt, majdnem melankolikus kifejezésű idős úriembert ábrázol. Az alak ül, fejét enyhén a kezére támasztja, szemei mély gondolatok vagy tapasztalatok súlyát hordozzák. A művész ecsetkezelése egyszerre precíz és folyékony – az arca és a felső teste aprólékosan kidolgozott, miközben a környező terület kavargó, absztrakt barna tónusokba mosódik, mintha füstös, álomszerű légkört vonna az alak köré. A fény finom használata kiemeli a sápadt bőrt és az ősz hajat a sötétebb földszínek és ruházat ellenpontjaként, hangsúlyozva a modell méltóságát és emberi oldalát. Az alsó rész aláírása személyes érintést ad, utalva a művész és a modell közötti kapcsolatra.

A kompozíció a realizmus és egy lazább, festőibb spontaneitás között egyensúlyoz – ezáltal a nézőt nem csupán megfigyelésre, hanem a férfi körüli hangulat és érzelem megérzésére is ösztönzi. A meleg, tompított barna és okkerszínek dominálta paletta időtlen, nosztalgikus hangulatot áraszt. A mű a 20. század elején készült, amikor a portréfestészet kifejezőbb technikák felé fejlődött, és gyönyörűen testesíti meg ezt az átmenetet. Az ábrázolt érzelmek a nyugodt méltóság és a csendes önvizsgálat között mozognak, így a figura mélyen emberinek és könnyen megközelíthetőnek hat a formális keret ellenére.