Egy ilyen vonzó ábrázolásban három élénk hal elegánsan hever a finom, gyűrött fehér vásznon, pikkelyeik csillognak a lágy ecsetvonások között. A halak piros árnyalatai szép ellentétben állnak a háttér finom, semleges palettájával, egyfajta harmónia érzetét kelti. Minden hal úgy tűnik, saját karakterrel rendelkezik; nagy, fénylő szemeik néma párbeszédet folytatnak a nézővel. A fény a halakra úgy esik, hogy kiemeli formájukat, megragadva a természet lényegét, amely a művészet által egy pillanatnyi megállásban jelenik meg.

A kompozíció gazdag, mégis egyszerű, a halak egymásra hányódása egy olyan elrendezést teremt, amely a mély, személyes, a művész és az alany közötti interakciónak köszönhető. A vászon textúrája, széles ecsetvonásokban ábrázolva, háromdimenziós minőséget ad hozzá, amely szinte arra invitálja a nézőt, hogy nyújtsa ki kezét, és megérintse. Ez a műalkotás nyugodtságot ébreszt, miközben a halál és a szépség mindennapiban témáit érinti; minden ecsetvonásban ott van Renoir felfedezése a élet apró örömeiről, lehetővé téve számunkra, hogy megálljunk és értékeljük a mulandó, de eleven pillanatokat, amelyeket gyakran figyelmen kívül hagyunk.