Ez a nyugodt fametszet egy békés, havas jelenetet ábrázol, amely egy hagyományos, fából készült templomhoz vezet, melyet vastagon hóval borított fák vesznek körül. Az alkotás elegánsan vezeti a tekintetet felfelé egy széles kőút és lépcsősor mentén, ahol egy magányos alak, vastagon beöltözve a hideg ellen, a templom bejárata felé halad a lágyan hulló hó alatt. A két oldalon álló fák természetes oszlopokként keretezik a jelenetet, melynek ágain vastagon ül a hó, így lágy, tompított légkört teremtve. A színpaletta lágy fehérből, mély kékből és finom barna árnyalatokból áll, amelyek harmonikusan idézik meg a hideg, békés téli éjszakát. A fekete-ágból hulló finom hópelyhek fokozzák az alkotás csendes, elmélkedő hangulatát.

A művész hagyományos ukiyo-e technikái mesterségességgel jelennek meg a részletes vonalvezetésben és a finom színátmenetekben, amelyek életet és textúrát adnak a hóhoz és a fa felületekhez. A színek rétegzésének technikája szépen megmutatja a mélységet anélkül, hogy terhelné az egyszerű, nyugodt kompozíciót. Történelmileg ez a nyomat a japán klasszikus esztétikát, a mono no aware-t tükrözi — egy finom tudatosságot a mulandóságról —, egy múló pillanatot ragadva meg, amely tele van csendes szépséggel és magánnyal. Ez az alkotás a művész utolsó, érzelmes búcsúja, amely az időtlen templom és a téli táj szépségében ad lehetőséget a mély elmélkedésre.