Ez a nyugodt tájképet idéző alkotás a 20. század eleji japán, hokkaidói tónál készült jelenetet örökíti meg. Az előtérben vékony, őszies aranyszínű levelekkel borított fák állnak, mögöttük egy széles, nyugodt tó terül el a horizont felé. Az égbolt lágyan változik világos türkizkékből mélyebb kék árnyalatba, a rózsaszín felhők álomszerű hangulatot kölcsönöznek, utalva a hajnal vagy alkonyat békés pillanataira. A tó mögött kerekded hegyek láthatók tompa zöld és lila színekben, mintha a napfény tompuló hullámát visszatükröznék.

A művész kidolgozott vonalvezetésével és színátmeneteivel, a shin-hanga mozgalom tipikus technikájával alkotott egyensúlyban van a hagyományos japán fametszet művészetével és a nyugati hatásokkal. A kompozíció egyensúlyban, mégis dinamikus; a fák függőleges vonalai kontrasztban állnak a víz és a hegyek vízszintes nyugalmával, miközben a levelek meleg tónusai hangsúlyos kontrasztot teremtenek a tó és az ég hideg árnyalataival. Ez a megindító metszet nemcsak a természet szépségét ünnepli, hanem a nézőt békés elmélkedésre hívja el, az idő múlandóságának és a táj tartós bájának érzékeltetésével.