Ez a képen eleven és nyugodt motívum bontakozik ki, ahol a háttérben a méltóságteljes Fuji-hegy magasodik, tiszta kék ég alatt, amely a horizont felé halványul. Az előtérben vastagon hóval borított ágak képeznek szép keretet, melyek a tekintetet befelé és a tükörsima tó tükröződésére vezetik. A művész színátmenete – a Fuji csúcsán meleg rózsaszíntől az ég és a tó hideg kék árnyalataiig – finom érzelmi meleget áraszt a téli táj ellenére. Az összetétel ügyesen egyensúlyozza a szilárd, megkapaszkodott fatörzseket az éteri hóval és a víztükröződésekkel, harmonikus feszültséget teremtve az állandóság és az elmúlás között, ami a hagyományos japán esztétika jellegzetessége. A fametszet technika megmutatkozik a mértékletes textúrákban és tiszta kontúrokban, amelyek a 20. század eleji shin-hanga mozgalom ismertetőjegyei. Az emberi alakok hiánya békés csendet sugall, beszélgetve a nézőt egy meditatív szemlélődésre, megidézve a friss hó utáni téli táj megfoghatatlan szépségét. Az 1932-ben készült mű örök tiszteletet közvetít a természet iránt, finom harmóniát teremtve a természeti elemek és a művészi kifejezés között a japán kulturális örökségben.