Ez a fametszet nyugodt, de mégis élő tájat ábrázol, melyen egy hagyományos kelet-ázsiai pavilon magasodik a sűrű, lombokkal borított terület fölött. Az átlósan hulló eső finom ritmust ad a csendnek. A kék és zöld árnyalatok finom átmenetei szemünk tekintetét a lent hullámzó folyótól, ahol egy magányos alak evez egy kis csónakon, a sűrű növényzeten át a kompozíció közepén lévő épületig vezetik. A pavilon élénk vörös oszlopai élesen kiemelkednek a természetes színek közül, míg az elegáns ívelt tetők egy időtlen kulturális örökséget idéznek. A háttérben ködös dombok mélységet adnak és egy békés, természet ölelte menedéket sugallnak.

A művész mesteri fametszet-technikai tudása megmutatkozik a részletes textúrákban — a pöttyözött lombozatban, a finom esővonalakban és a sima vízfelületen. A fény és árnyék játék fokozza az esős nap hangulatát, előidézve a nedves föld illatát és az esőcseppek lágy kopogását. Érzelmileg a mű a magány és harmónia érzését kelti, miközben a magányos csónakos csendes elmélkedésben kapcsolódik a környező tájjal. Történelmileg az alkotás a koreai tájak iránti érdeklődést tükrözi, egyesítve a hagyományos építészetet a természet szépségével.