Ez a műalkotás a nyugalom érzetét idézi, egy derűs tájat, ahol a hegyek gyengéden találkoznak a vízzel. A művész ecsetvonásai finomak, különösen a fák és a vízen lévő fodrok megjelenítésében. A kompozíció jól kiegyensúlyozott, a figyelmet az előtérben lévő figuráktól, a folyóparton sétáló két embertől, a távoli hegyekig irányítja, amelyek keretezik a jelenetet. A színpaletta visszafogott, a lágy zöldek és kékek békés légkört teremtenek. Könnyű elveszni ennek a jelenetnek az érzésében; egy olyan korszakról suttog, amikor az élet egyszerűbb volt, és a természet állandó társ volt. Nyugalmat érzek, amikor ránézek, mintha mélyet szippanthatnék a levegőbe, és egyszerűen csak lennék.