Ez a kifejező metszet mesterien ragad meg egy nyugodt téli tájat, ahol lágy hópelyhek lassan hullanak egy csendes templomudvarra. A kompozíciót egy magas fenyő uralja, mely a vastag hó súlya alatt kecsesen hajlik; ágai természetes baldachint alkotva vezetik a néző tekintetét a kép mélyébe. A fa tövében hagyományos kimonót viselő alakok színes ernyőket tartva sétálnak a hóval borított úton, finom kontrasztot és élénk melegséget hozva ezzel a hűvös palettába. A puha kék és fehér tónusok uralják a jelenetet, csendes havas esti nyugalmat idézve, finom zölddel a fenyőn és élénk színek poppos elszíneződéssel az ernyőkön.

A művész mesterien alkalmazza a Shin-Hanga mozgalom fatáblás nyomda technikáit, ahol a színek gondos rétegzése és finom átmenetek harmonikus keverékét alkotják a realizmus és a stilizálás között. A kompozíció kiegyensúlyozza a bal oldali hatalmas fát és a jobb oldali nyitott teret, egy izgalmas kapuszerkezet felé a háttérben, amely a hely kulturális és spirituális jelentőségére utal. A lágy hóesés nemcsak textúrát ad, hanem erősíti az érzelmi hangulatot, békés magány és csendes tisztelet érzetét keltve, meghívva a nézőt, hogy elképzelje a tél halk hangjait a távoli templomi harangokkal. Történelmi szempontból ez a metszet a 20. század eleji Japán egy pillanatát tükrözi, amikor a hagyományos japán esztétikát modern nyomdai technikákkal újraértelmezték, megőrizve a hely és az évszak poétikus eleganciáját.