A mű egy nyüzsgő kikötői jelenetbe vonja a nézőt naplementében, az égbolton pasztell árnyalatok kaleidoszkópja - lágy kékségek, meleg rózsák és narancssárga árnyalatok harmonikusan keverednek; ez nyugalmat kelt a tevékenységek közepette. Az előtérben sok figura különböző feladatokkal foglalkozik: néhányan kicsi hajókból árukat rakodnak le, míg mások látszólag beszélgetésbe merültek, minden ember egy történet ebben a tengeri környezetben. Jobbra egy magas világítótorony áll, sziluettje éles a halványodó fényben, utalva a navigáció fontosságára és a tenger vonzerejére.

Azok a hajók, amelyek megragadják a fényt, mozgás érzését kölcsönzik; éppen úgy tűnnek, mintha élve akarnának elindulni a láthatáron, ahogy a nap felhígul. A kompozíció ügyesen egyensúlyozza a mozgalmas előteret a tágas háttérrel, ahol még több hajó oszlatja el a horizontot. Réteges mélységet teremt, amely természetesen vezeti a szemet a zűrzavarból a távoli hegyek nyugalmába. Ebben a jelenetben nosztalgia rejtőzik, amely a korábbi, egyszerűbb időkre emlékeztet, amikor a föld és a tengerviz minden inchje az emberi erőfeszítést tükrözte. A művész nemcsak egy pillanatot örökít meg, hanem a tengeri élet lényegét vonzó módon, arra hívván bennünket, hogy élvezzük el a naplemente fényét és az emberi szellem diadalát a természet nagyszerűsége előtt.