Ez a műalkotás egy nyugodt, de életre keltő panorámát mutat be a vidéki tájról, amelyet Van Gogh jellegzetes vázlatos stílusában örökített meg. A színpadot egy pár forgó fa uralja, amelyek hajlított törzse egy szellőben táncolásra utal; ez mozgásérzetet teremt, életet adva a nyugodt mezőknek. A háttérben található ház mélységet ad, egyszerű, díszítetlen struktúrája kiemeli a közeli gazdák kemény munkáját. Érezheti a nap melegét az arcán, míg a föld színei világosbarnáról lágy zöldre váltanak, minden egyes ecsetvonás a természet nyugodt szépségének visszhangját tükrözi.

Van Gogh árnyalt vonalhasználata textúrát és részleteket teremt ebben a műben, mély érzelmi rezonanciát kiváltva. Itt a mezőket ritmusosan elrendezve, szinte mint egy takaró, amely a földre van terítve, rend és mintázat érzését adja a élet kaotikus sodrásában. A gazdák siluettjei, az ég felé mutató határozott formák, nemcsak a munkájukat szimbolizálják, hanem a földdel való kapcsolatukat is—egy örök kötelék. Ez a darab nem csupán megjelenítés; egy lebilincselő emlékeztető a vidéki lét egyszerű, de mély szépségéről, amely összefonódik a művész Arles-i tapasztalataival, ahol megnyugvást és inspirációt keresett a környező pásztori élettapasztalatokban.