A jelenet egy telihold lágy, éteri ragyogása alatt bontakozik ki, melynek finom fénye áthatja a drámai, szinte viharos eget. A művész mesterien ragadja meg a víz reflexiós minőségét, ami a hold ragyogó jelenlétét és a távoli városkép szétszórt fényeit tükrözi. A kompozíció a jellegzetes Campanile és a velencei környező épületek központi tengelye köré épül; ezek a struktúrák a légköri perspektívától, valamint a fény és árnyék finom játékától lágyulnak. Az egész jelenet a béke és a nyugalom érzésével rezonál, de a felhők dinamikus ecsetvonásai és a víz finom mozgása által közvetített, a dráma egyfajta áramlata is jelen van.