A festmény egy szürreális, már-már álomszerű jelenetet mutat be, amely azonnal megragadja a nézőt nyers szimbolizmusával. Egy sötét bőrű nő, arcán sztoikus és rejtélyes, egy fiatalabb változatát tartja karjaiban a művésznek. A nő kitett melléből egy bonyolult vonalakból álló hálózat, mint finom erek vagy egy fa ágai, sugárzik a fiatalabb figura nyitott szájához. A kompozíció szűk, a figurák dominálnak az előtérben, a buja, zöld lombozat és a viharos ég hátterében. A művész aprólékos technikát alkalmaz, ami a sima bőrtónusokból és a levelek, valamint a hulló esőcseppek részletes megjelenítéséből látszik. Az érzelmi hatás mély; a sebezhetőség érzése és a szívbéli kapcsolat az anyaság, az identitás és a művész személyes küzdelmeinek témájával.