A műalkotás a misztérium birodalmába repít minket, egy jelenetbe, amely merész feketékben és fehérekben lett megrajzolva. A magasba törő fák keretezik a központi tisztást, sűrű lombozatuk barlangszerű hátteret alkot. A művész vonalvezetésének mesteri használata életet lehel a jelenetbe; minden ecsetvonás hozzájárul a mélység és az árnyék érzetéhez. Egy klasszikus alakpáros áll egy lépcsősoron, formájuk finom érintéssel jelenik meg, utalva egy bensőséges beszélgetésre e fenséges háttér előtt. A kompozíció a tekintetet az előtérből vezeti, ahol díszes szobrok láthatók, a jelenet szívébe. Az összkép a csendes tiszteleté, egy titoké, mely ősi fák néma szemlélése alatt tárul fel, mely arra hívja a nézőt, hogy elmélkedjen a benne kibontakozó narratívákon.