A műalkotás egy letűnt korszak békés jeleneteként bontakozik ki, egy halk suttogás egy olyan világról, ahol a költészet és a természet összefonódott. Egy hagyományos kínai ház, egy kis hegyfokon, a fókuszpont; ez a nyugalom megtestesítője, sötét cserépteteje és egyszerű szerkezete szerény életre utal. Egy alak áll az erkélyen, árnyékban, talán a világon elmélkedve, vagy egyszerűen csak elmerülve a gondolataiban. A táj a ház körül lélegzik: a víz, egyszerű ecsetvonásokkal ábrázolva, amely az ég tompa színeit tükrözi; a távoli hegyek, melyek formáját a távolság lágyítja, csendes fenség hátterét alkotják. Kecses fűzfák zuhannak a víz felé, a szellő festői ábrázolása, vagy talán a lélek siratása. A leglenyűgözőbb szempont a szivárvány jelenléte, a mágia múló érintése, amely a táj felett ível, és a visszafogott jelenetbe élénk szín- és optimizmus szikrát fecskendez. Ez a festmény békét ad nekem.