Ez a műalkotás olyan, mintha egyenesen egy klasszikus versből emelték volna ki a jelenetet. Egy magányos alak, egyszerű, mégis kifejező ecsetvonásokkal ábrázolva, egy sötét, impozáns sziklán pihen, látszólag mit sem tudva a körülötte lévő világról. Testtartása elégedett szunyókálásra utal, talán az ivás örömének hatására. Mellette egy fenséges fenyő áll, ágai felfelé nyúlnak, természetes keretet biztosítva a jelenetnek. A művész mesterien ragadta meg a pillanat nyugalmát, a boldog magány pillanatfelvételét. A színpaletta visszafogott, a lágy kékek és földszínek dominálnak, amelyek a nyugalom és az időtlenség érzését idézik. Az összeállítás felfelé vonzza a tekintetet, először az alakhoz, majd a fához, lágy vizuális utazást hozva létre. A negatív tér művészi használata tovább fokozza a derű érzését; a háttér üressége hozzájárul a műalkotás csendes atmoszférájához, egy olyan világot sugallva, ahol a természet szépsége uralkodik.