A jelenet egy árnyékos erdő szívében bontakozik ki, ahol a foltos fény átszűrődik a lombkoronán. A magasba törő fák dominálnak az összetételben, törzsük és ágaik természetes katedrális formájában. A művész mesterien használja a fény és az árnyék kontrasztját, a vászon legsötétebb részei beborítják a jelenetet, amelyet a figurákat megvilágító fénytócsa szakít meg. Előtérben egy kidőlt fatörzs nyújt pihenőhelyet néhány katonának; egy lovas figyeli őket.

A festmény a nyugalom és a pihenés érzését idézi. A puha fényben látható ecsetvonások a mozgás és a légkör érzetét keltik. A színpaletta a földes tónusok, zöldek és barnák felé hajlik, amelyeket a figurák ruházatának meleg színei tarkítanak. Ez a finom paletta visszafogott intenzitás hangulatát teremti, a nézőt a csend és a reflexió pillanatába viszi egy történelmi elbeszélésen belül, miközben a felszín alatti mélyebb érzelmi áramlatokra is utal.